Helyszín: Kerekerdő
Résztvevők száma: csapatonként 4 fő (2 lány és 2 fiú)
Minden játékosnak négy számjegyből álló szám van a homlokára rögzítve. Két csapat játszik, a pirosak és a kékek. A szám színe jelzi a két csapatot.
A csapatok létszáma 40-36 fő (19 diáknapos csapat 4-4 küldöttje). A csapatok összetételét sorsolás alapján állítjuk össze. Abban a csapatban lesz 40 fő, amelyiknek a tagjai megtalálják az erre vonatkozó feladvány nyereményét.
A csapattagoknak kötelező a saját diáknapos csapatpólójukat viselniük.
A játékost a száma leolvasásával lehet kiejteni a játékból. A számot két számjegyenként kell leolvasni, mellé pedig egy jellemzőt vagy nevet kell mondani (pl. tizenkettő-negyvenkettő, a lila pólóban).
A kiejtett játékosnak a gyűjtőponthoz kell mennie.
A játék ideje alatt mindkét csapat egy-egy zászlóval rendelkezik. A csapatok feladata, hogy elrejtsék saját zászlójukat, olyan módon, hogy az legalább 2 méterről látható legyen.
A csapatok fő célja az ellenséges csapat zászlajának megszerzése, és annak eljuttatása a gyűjtőpontra, valamint minél több ellenfél kiejtése: kezdetben mindkét csapat az ellenfél tagjainak kiejtésére fókuszál, majd a meccs 45. percében válik engedélyezetté a zászlóra való vadászat (ezt a szervezők fogják jelezni).
A játék 2 órát, vagy a zászló megszerzéséig tart. Ha valamelyik csapat utolsó embere is kiesik a játékból, a játéknak vége.
Szabályzat:
- Tilos a játék ideje alatt szervezők által előre kijelölt területet elhagyni.
- Tilos fára mászni.
- Tilos a földre feküdni.
- Tilos a papír olvashatóságát szándékosan rontani.
- A játék kezdete után tilos az elhelyezett zászlót bármilyen módon elmozdítani.
- Tilos bármilyen segédeszközt használni (távcső, telefon, walkie-talkie stb.)
- Tilos ugyanarra a csapattagra 2 újraélesztőt használni
- A játék ideje alatt a versenyzők számára tilos a homlokukon lévő számot kézzel, növényekkel vagy bármilyen más tárggyal eltakarni. Tilos szándékosan a papír olvashatóságát rontani.
- A versenyzők számára tilos fejüket összefordítva kitakarni a számukat.
- A verseny ideje alatt rossz számot bemondva a játékosok saját csapattársat is kiejthetnek a játékból.
- Tilos az ellenség számának a találgatása. Egy versenyző számát egyszer lehet leolvasni. Ha nem talált, a szám tulajdonosa hangosan mondja, hogy nem talált.
- Egymás biztonsága és testi épségének védelme mindannyiunk feladata!
- A környezetet vagy a növényzetet tilos megrongálni!
- Ha egy játékos kiesik és utána szándékosan segítséget próbál nyújtani a csapatának, kap egy figyelmeztetést, ha tovább próbál csalni, a diáknapos csapatából résztvevő játékosok automatikusan kiesnek a játékból.