BEGIN TYPING YOUR SEARCH ABOVE AND PRESS RETURN TO SEARCH. PRESS ESC TO CANCEL

Révbe ért a XXX. Székelyudvarhelyi Diáknapok

A 2024-es év igencsak különleges az Udvarhelyi Fiatal Fórum életében, hiszen legkedvesebb rendezvényünk, a Székelyudvarhelyi Diáknapok idén ünnepelte 30. születésnapját. Ennek okán számos meglepetéssel és újdonsággal készültünk az egy hetes eseményen  résztvevő 18 csapat számára, akik különböző feladatok teljesítése által bizonyíthatták rátermettségüket. 

A keddi felvonulást és bemutatkozókat követően este a Városi Parkban Mirror Glimpse koncerten bulizhattak a fiatalok, a hét folyamán pedig a csapatoknak számos kihívással kellett szembenézniük: sor került a már hagyományosnak számító Udvarhely, szeretlek! vetélkedőre, evő- ivó bajnokságra és számháborúra, újdonságként bekerült a programba az E-sports és a szabadulószoba, de nem maradhatott el a Diáknapok’s Got Talent, a pénteki Nap Fia, Hold Leánya, vagy a csapatok saját rendezvényei sem. Minden régi és új diáknapozó tudja, hogy a szombat a sportoké a Septimiában, ez idén sem volt másképp, annyi változtatással, hogy kétszer annyi sportágban próbálhatták ki magukat a versenyzők, mind előző években. A vasárnapi Szejkefürdő-napot az időjárásra való tekintettel kénytelenek voltunk a Siculus Ifjúsági Házban megtartni, azonban ez sem szegte a csapatok kedvét, hiszen szoros volt  a verseny az esti eredményhirdetés előtt. 

Egy hangulatos Néked zenekar koncertet követően sor került a mindenki által várt eredményhirdetésre: első körben a pénteken megválasztott diákpolgármestert hirdettük ki, aki a 2025. májusáig egy éves mandátumot kapott, hogy a székelyudvarhelyi diákság érdekeit képviselje. A diákok egyöntetű szavazatai alapján városunk új diákpolgármestere nem más, mint Gergely Péter, a ravebeérTale csapat jelöltje, aki ezúton átvette a stafétát a leköszönő Balázs Lászlótól. Ezt követte a három dobogós csapat bejelentése, izgalommal volt tele a Siculus Ifjúsági Ház nagyterme: harmadik helyen a CheeRio végzett, a képzeletbeli dobogó második fokára a Fiesta del Vida csapata léphetett fel, a XXX. Székelyudvarhelyi Diáknapok első helyét pedig a ravebeérTale csapata érdemelte ki, így ők vehették át a szervezőktől értékes nyereményeiket. Gratulálunk a nyerteseknek, és az összes résztvevő csapatnak! 

Köszönjük szépen az érdeklődést és a rengeteg támogatást, amit kaptunk! A szervezőcsapat évről-évre fáradhatatlanul dolgozik, hogy a legszínvonalasabb programokat biztosítsa számotokra, azonban ti, a diákok vagytok azok, akik megtöltitek élettel rendezvényünket. Méltóképpen megünnepeltük az elmúlt 30 évet, találkozunk jövőre!

ÍRJ HOZZÁSZÓLÁST

Kérünk légy udvarias, nagyra értékeljük! Az e-mail címedet bizalmasan kezeljük. A hozzászóláshoz kérünk töltsd ki a szükséges mezőket.